"Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott." (Honoré de Balzac)







2012. március 16., péntek

Jön a Gonal F

Reggel megejtettük a vérvételt a Hegyen. Mondta a nővérke, hogy majd másfél óra múlva hív az ügyeletes orvos (ilyen is van? :) ), hogy milyen lett az eredményem és hogyan tovább. Nem igazán bíztam ebben, de tényleg így történt. Sz doki hívott, kedvesen bemutatkozott és közölte, hogy jók az eredményeim és indulhat a Gonal és a Suprefactot negyedre kell visszavenni, úgyhogy mától az adagom 1/4 Suprefact, plusz 112,5 Gonal F.

Megírtam K dokinak az eredményt, mert megkért rá. Sajnos szám szerint nem tudtam tájékoztatni, mivel nekem sem mondták meg. Rögtön visszahívott! Komolyan csak ámulok-bámulok, hogy milyen kedves!
Megkérdezte, hogy mennyi az annyi! Mondom nem tudom, mert nekem sem mondták meg, csak annyit, hogy jó lett! Mondta, hogy majd uh-ra be kéne mennem pénteken, de végül kiegyeztünk egy szerdában, mert pénteken dolgozom.
Ahogy hallottam a hangján ő sincs a toppon! Szegényke, pedig azt hittem, hogy végre kipihenheti magát a 4 nap alatt. Úgy látszik nem csak mi szívtuk meg ezt a cart!

Egy szó, mint száz, jön a kis kedvencem!!! Gonálka! :)))



1 megjegyzés:

  1. Milyen jó, hogy az ember ilyen kis "Gonálkának" is tud örülni :) és annak is, hogy akad egy-egy normális orvos is!

    Küldök ehhez egy díjat is, amit ma kaptam és tovább kell küldenem :)
    http://popi-kuzdelmei.blogspot.com/2012/03/dij.html

    VálaszTörlés