"Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott." (Honoré de Balzac)







2014. május 25., vasárnap

Na jó... megírom az utolsó bejegyzést!

Sziasztok!

Ezer meg egy éve nem jártam itt! Nem volt kedvem írni, mert miről is írhattam volna?! Arról, hogy nem sikerült, hogy nem akarok örökbefogadni?! Vagy talán arról, hogy lemondtam a saját gyermekről, de ezt még magamnak sem akartam egy ideig bevallani?
Persze történt sok minden, jó is, rossz is, de úgy gondoltam, hogy azok nem ebbe a témába vágnak. Sőőőt.... Hagyjuk is!

Na lényeg a lényeg, hogy itt csücsül, jobban mondva pörög-forog egy csodálatos kisfiú a pocakomban, aki már elmúlt 29. hetes. :)  <3
Gondolom sokatokban felmerül a kérdés, hogy HOGYAN sikerült... Elmondom... 
Többen is tudjátok, hogy megvoltam győződve arról, hogy nekem az ég-világon semmi bajom sincs, mármint nőgyógyászatilag. Hiába próbálták rám erőltetni az épp aktuális divatbetegségeket, mint például IR, aztán hátha glukóz, laktóz stb. érzékenység, tudtam, hogy egyik sincs. Így amikor kedvenc K dokim a hegyről azt mondta, hogy menjek el Fülöphöz, hátha tud mondani valamit, már akkor eldöntöttem, hogy NEM, NEM és NEM! Jól is tettem! Egy csomó időt, pénzt, energiát spóroltam!
Szóval, Ő itt a pocimban úgy lett, "mintha" teljesen normális módon ágyban, párnák közt történt volna a dolog. Na azért sajnos nem, mert a férjemen nem tudtak segíteni az orvosok, viszont utolsó esélyként elmentünk egy donoros inszeminációra. Nem kaptam semmiféle gyógyszeres támogatást, egyszerűen egy spontán ciklusban megesett a dolog és én is! :))
Tök hihetetlen volt! Már akkor tudtam, hogy terhes vagyok, mikor még meg sem kellett jönnie! Amikor a tesztre pisiltem kétségem sem volt afelől, hogy már nem vagyok egyedül! Előbb jelent meg a tesztcsík, mint a kontrollcsík... :D 
Szerencsére eddig minden jól alakult! Éreztem az első perctől, hogy fiúcska lakik odabent és hogy minden a legnagyobb rendben van vele! Sokszor félelemmel töltött el a gondolat, hogy gyerekem lesz, még annak ellenére is, hogy több, mint 5 éve várunk rá! Szerencsére a hormonok teszik a dolgukat, úgyhogy most már nagyon várom, hogy a karjaimban tarthassam, persze azért a 2 in 1 állapot elmúlását is sajnálni fogom, de áldott állapot ide, áldott állapot oda, mégiscsak terhesség. Annyira vártam és mindent megtettem ezért, de így is azt mondom, hogy szép időszak, de sokszor nehéz. 
Nekem a 25. hétig megmaradt a rosszullét, ami nem reggeli, hanem egész napos volt. Csak akkor enyhült, ha ettem valamit, így ez a "pár" hét meghozta gyümölcsét, jó néhány plusz kiló formájában. Nem a kövérség miatt rinyálok, hanem azért, amit a megnövekedett súlyom okoz. Na jó.... nem rinyálok, nem panaszkodok, de sokszor úgy érzem magam, mint egy viziló és nem értem, hogy a nagyon kövér emberek hogyan tudnak létezni... Hogy nehéz lehajolni, normális tempóban menni és még sorolhatnám!

Összességében véve jól vagyunk, még spinningre is járunk, mármint a bébivel együtt (hogy is másképp?), ha kell gazolok a kertben stb., de délutánra nagyon elfáradok.

Egy szó, mint száz, augusztus 7. a hivatalos dátum, amikorra a trónörökös várható, de én bízom benne, hogy július legvégén megérkezik! :)

Örülök, hogy ennyien olvastatok, köszönöm, hogy bátorítottatok és tanácsokat adtatok, de most ennek a blognak itt a vége! Remélem én is tudtam néhányatoknak segíteni és kívánom mindenkinek, hogy váljon valóra az álma! 


SZIASZTOK!!!


-----------------------------------------------------------

2013. november 8., péntek

Itt vagyok, megvagyok

Sziasztok!

Jó rég "jártam" erre és nagyon-nagyon sok minden történt velem! Sajnos nem bébi ügyben. Nagyon hezitálok, hogy egyáltalán leírjam-e, mert nem idevaló és nem is vagyok büszke rá, szóval egyelőre gondolkodom, mert az ördög nem alszik és ki tudja, hogy kik olvassák a blogom a közeli ismerősök ill. családtagok közül.

Nem is tudom minek írok, amikor tényleg egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ezt valaha meg kéne osztani bárkivel is, szóval inkább még tartogatom magamban, alszom rá egyet, kettőt és majd meglátom!

De kedves ismeretlen ismerőseim, örülök, hogy sokatoknál összejött a baba és már Anyukák vagy gyönyörű kismamák vagytok! :D

A lombikot egy éve teljesen felfüggesztettem. Nem jártam orvostól orvosig és ez nagyon jó volt. Nem kellett hasba szúrkálni magam, mindenféle bogyókat szedni és feltenni :)).
Az egyetlen dolog, ami kicsit aggaszt, hogy a ciklusom átlag 26 napra érkezik és 2 napnál nem tart tovább, de előtte-utána barnázok még vagy 2-2 napig. A nőgyogyim elküldött 21. napi progi vérvételre, de még oda se volt kedvem elmenni. Amúgy a múlt hónapban majdnem középidőben nem volt domináns tüszőm. Ez egy kicsit kiakasztott, de könnyeket azért nem hullattam (ezért).

Most úgy gondolom, ha minden marad így, ahogy most van, akkor talán jövő szeptemberben elmegyünk az utolsó támogatott lombikunkra és ennyi volt! Bár titkon reménykedek, hogy változni fog az életem... 

2013. április 20., szombat

Életjel

Gondoltam írok pár sort, hogy megvagyok, elvagyok, jól vagyok, csak egyszerűen nincs semmi kedvem a gyerektémáról se írni, se olvasni.
Kicsit belefáradtam az elmúlt 3 évbe és most nem akarok az életem ezen részével foglalkozni. Per pillanat teljesen más dolgok kötnek le, olyannyira, hogy már két időpontomat is lemondtam a Hegyre! Úgy érzem, hogy nincs erőm, se kedvem a lombikkal foglalkozni. Abban bízom, hogy hátha mégis mást rendelt nekem a Sors! :) Majd meglátjuk! ;)

2013. február 27., szerda

Akár én is írhattam volna...

... de nem! Ez egy idézet egy ismeretlentől, de nagyon igaz ránk és a Sorstársainkra!!!

"Van, akivel csak úgy megtörténik. De nem róluk beszélek, akik csapdaként élik meg, amiből mihamarabb szabadulni szeretnének. Sokkal inkább azokról, akiknek ez a házasság természetes hozadéka. Talán nem úgy, mint a filmekben, hogy nászút, és kilenc hónap múlva babakelengye. Nem. De előbb-utóbb valahogy mégis gyűjteni kell pelenkára. De ez nem te vagy. Te csak vársz. Egy évig, kettőig, majd tovább. Előbb még gondolni se mersz arra, ami folyamatosan a fejedben motoszkál: valami baj lehet. Még úgysincs meg az első, a második diploma, a lakás, a külön gyerekszoba, legyintesz. Még nincs veszve semmi.


Aztán nem bírod tovább. Orvosi rendelők izzadt kilincsei járnak a kezedben. Félre a szeméremmel, a vérvétel-félelmekkel. Végére kell járni a dolognak. És egyszer csak tényleg úgy érzed, vége mindennek. A diagnózis: meddőség”. Korábban már hallottál meddőhányóról, meddő vitáról, meddő kísérletről. De saját magaddal kapcsolatban sose használtad volna ezt a szót. Most a gyomorszájadba hatol. Pedig nem is vagy az a minden kis tipegő cipellőtől elérzékenyülő fajta. De lassan kifutsz az időből. Már most koros vagy első gyerekhez. És még hol a többi?



Előbb megrémülsz. Majd megsértődsz, lázadsz, perlekedsz. A legváratlanabb pillanatokban elsírod magad. Az önsajnálatból aztán búskomorságba süppedsz. De az orvosok még biztatnak.

Nosza, akkor rajta. Kiokosodsz. Sok mindent tudsz már a follikulumról, az anovulációs ciklusokról és egyéb titokzatosságokról. Reggel még ki se nyitod a szemed, már szádban a lázmérő, és te, akinek rendesen negyedórába is beletelik, míg magadhoz térsz, most a hajnali derengésben már írogatod ébredési hőmérsékleted. Megjegyzed kacifántos nevét olyan hormonoknak, melyekről azt se tudtad, hogy léteznek, nemhogy benned! S most mégis kétnaponta csapolják meg a vénádat miattuk. Aztán megtanulsz magadnak injekciót adni, hogy ne kelljen naponta kétszer sorban állnod a rendelőben. A házaséleted is megújul: most nem szabad, most tanácsos, most kell. Utána percekig gyertyában állsz, hogy irányítsd a sejtek útját. Férjednek megtiltod, hogy forró vízben fürödjék, szűk farmert hordjon és egész nap autóban üljön, amivel egyébként a kenyereteket keresi. Te magad alkalmazol minden aktuális csodaszert: perui zsázsát, tengeri algát. Már az orrodon jön ki, de sebaj, lenyomod a napi huszonöt deka tehéntúrót, mert a fehérje jót tesz a sejtosztódásnak.

Mindeközben fogadod a jótanácsokat. Melyek közt a legtudósabb így hangzik: ne akard annyira. De minél jobban akarod nem akarni, annál görcsösebben kívánod. Mintha lehetne nem gondolni a fehér elefántra, ami akkora, hogy betölti teljes látótered. Hisz könnyű annak nem gondolni rá, akinek már van, vagy eszébe se jut, hogy legyen. És ha néha megfeledkeznél is róla, biztosan érkezik egy-egy kérdés mikor kitől: a jószándékú friss ismerőstől vagy épp a saját szüleidtől: – Na és a gyerek? – A válasz hangulatfüggő: – Nincs. Még nincs. Dolgozunk rajta. Nincs, és nem is lehet. Na és nálatok? – Akkor jön a további érdeklődés, a bocsánatkérések, sajnálkozások vagy újabb jótanácsok. Esetleg kedélyes ugratások: – Megmutassuk, hogy kell? – És te illedelmesen heherészel.

Időnként megkérdezed magadtól: tulajdonképpen miért is akarod? Mert mindenki másnak van? Mert így lettél kitalálva, és ketyeg a biológiai órád? Mert így család a család? Vagy mert követni szeretnéd a szaporodjatok –és - sokasodjatok parancsát? És nem tudod a választ.

Jobb híján kompenzálsz. S minthogy nem tudod bekapni a legyet, megpróbálod lenyelni a békát. És végül igyekszel elfogadni. Igazán megemészteni talán sose tudod, de együtt élni vele igen. És ki tudja? Talán más gólyamódszert keresel. Elgondolod, milyen nevetséges, hogy „a vér szava” című mítosz kedvéért így kínlódsz, miközben ott a sok elhagyott baba. És eszedbe jut, hogy valaki egyszer azt mondta: „…aki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be”.

Rettegtél, hogy sose leszel anya. És igazad volt. Nem leszel, mert már vagy, ha hiszed, ha elfogadod, hogy az anyaság a lelkedben fogan."

2013. február 25., hétfő

Fura

Hogy mi fura? Az, hogy ilyet még soha nem tettem, hogy lemondtam egy időpontot kedvenc doktor bácsimhoz! Szerdán kellett volna mennünk egy konzultációra. Igazából nem is értem, hogy minek, hisz ősznél előbb nem kezdünk neki egy újabb, vagyis a legutolsó lombikunknak!
Az tuti fix, hogy én Fülöphöz nem megyek el, nincs rá se energiám, se türelmem, se kedvem. Ez a legutóbbi a leginkább nincs! Megvan a rakat negatív leletem és érzem is, hogy semmi bajom. Ez van.
Na mármost ezek után nem tudom K doki mi újat tudna mondani vagy tanácsolni nekünk!
Én feladtam.Valahogy megpróbálom elfogadni, hogy nem lehet saját vérszerinti gyerekünk. Pont emiatt is kellett lemondanom a találkozót, mert a férjem aznapra kért időpontot a Gyámhivatalhoz és nem értünk volna oda, ha a Hegyre is elmegyünk. Még mindig kuszaság van a fejemben ezzel kapcsolatban. Egyik nap szeretném, de mostanság legtöbb nap nem. Ezt a projektet (de utálom már ezt a szót) a férjem intézi, úgy ahogy van. A lombikos dolgokat mindig én egyeztettem, most azt mondtam neki, hogy ez az ő reszortja! Nekem ebből a szervezkedésből, időpont kéregetésből is elég volt!

De aminek nagyon örülök mostanság, az az, hogy egyik kedvenc Sorstársamnak sikerült a 12. lombikja! Ez annyira hihetetlen és csodálatos, hogy alig tudom felfogni! Ő a bizonyíték, hogy csodák tényleg léteznek!!! Sajnos én azt vallom, hogy csak másokkal történnek, nem velünk. De nekik tényleg szívből és önzetlenül örülök! Megérdemeltétek Ancsikám! :)))


2013. február 3., vasárnap

Semmi extra...

... nincs velünk. Telnek-múlnak a napok, dolgozunk, élünk, szeretünk, pihenünk. Semmi különlegeset nem csinálunk, nem járkálunk orvostól-orvosig és nem agyalunk a gyerektémán. Nem mondom, néha eszünkbe jut, sőt kimondatlanul sokszor, de ritkán beszélünk csak róla. Tök jól elvagyunk így.
Ahogy telik az idő egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem fogok elmenni Fülöp dokihoz. Egyszerűen nem vagyok hajlandó ismét megcsináltatni azt a rakat bonyolult vizsgálatot, ami már mind negatív lelettel a tarsolyomban vagyis inkább a mappámban van. Tudom már sokszor írtam, de tényleg  ELÉG volt!
Február végén fellátogatunk a Hegyre, kedvenc dokimhoz, de igazából fogalmam sincs, hogy minek és miért! Viszont, ha már ott vagyunk megkérdezem, amin már régóta gondolkodom, hogy lenne-e értelme egy donoros inszemnek. Bár azt hiszem a választ előre borítékolhatom. Na majd meglátjuk!

A kis csibész kutyababa meg nő, növöget! Annyira édes, hogy nem tudok betelni vele. Olyan jó, hogy még ilyen pici, de persze majd az is jó lesz, amikor már ő véd minket és nem mi őt! :)

Imádja a havat, még jó, hogy mostanság volt belőle bőven. Tök cuki, amikor a popóját magasra tartva az első mancsait a földön csúsztatva tolja magát előre, mint a jegesmacik. :)
Ezt a régi cipőt elbuggantotta a teraszról és azóta ezzel játszik. 
Elolvadok ezektől a szemektől! :)))

IMÁDOM!!!                                                                                       



2013. január 10., csütörtök

Kutyababa

Márpedig kertesház nincs kutya nélkül!!! Általában, mert ugye Z-vel nekünk sincs.
Anyuéknál nagyon is elkel egy házőrző. Volt olyan év, hogy a kissebbség minden olyan házba és udvarba bement "körülnézni", ahol nem volt kutya.
Szóval Anyuék elkezdtek kutyus után kutatni. Először több fajta is szóba jött, de végül csak a jólbevált kaukázusinál kötöttek ki. Egyik este - ki-ki a maga otthonában - szimultán néztük a neten a hirdetéseket, míg ráakadtunk egy gödöllői kutyacsaládra.
Ma elmentünk Apuval, hogy elhozzunk egy kutyust. Ő nagyon, én kicsit izgultam, hogy milyenek is lesznek a kutyagyerekek a valóságban. Ahogy megpillantottuk őket rögtön el is olvadtunk. 4 szőrgombóc kislány szaladt ki a hóba, szinte egyformák. Már vakartam is a fejem, hogy így hogyan fogunk választani, de erre nem volt szükség. Az egyikük kiválasztott minket. Na persze a legcsibészebb! :) Rögtön odajött hozzám és elkezdte csócsálni a csizmámon lévő pici szőrsávot, aztán a lábamközé feküdt és huncutkodott velem. Jött a ház cicája, vele tettek egy kört és utána a kis szőrcsomó Apu lábához telepedett. Nem is volt kérdés, hogy őt hozzuk el.
A hazafelé vezető út nem volt zökkenő mentes. A régi gazdija csupa jóindulatból még jól megetette, na ezt nem kellett volna. Az autóút során persze visszaköszönt a kutyatáp, sajnos többször is. Szegénykémnek jól felfordulhatott a gyomra, mert utána még vagy két órát pihegett. Persze a megilletődés is közrejátszik a kis szuszókálásába, de Anyu már mesélte, hogy voltak kinnt a teraszon és pipikélt is a kis édes. :)