Semmi extra...

... nincs velünk. Telnek-múlnak a napok, dolgozunk, élünk, szeretünk, pihenünk. Semmi különlegeset nem csinálunk, nem járkálunk orvostól-orvosig és nem agyalunk a gyerektémán. Nem mondom, néha eszünkbe jut, sőt kimondatlanul sokszor, de ritkán beszélünk csak róla. Tök jól elvagyunk így.

Ahogy telik az idő egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem fogok elmenni Fülöp dokihoz. Egyszerűen nem vagyok hajlandó ismét megcsináltatni azt a rakat bonyolult vizsgálatot, ami már mind negatív lelettel a tarsolyomban vagyis inkább a mappámban van. Tudom már sokszor írtam, de tényleg  ELÉG volt!

Február végén fellátogatunk a Hegyre, kedvenc dokimhoz, de igazából fogalmam sincs, hogy minek és miért! Viszont, ha már ott vagyunk megkérdezem, amin már régóta gondolkodom, hogy lenne-e értelme egy donoros inszemnek. Bár azt hiszem a választ előre borítékolhatom. Na majd meglátjuk!

A kis csibész kutyababa meg nő, növöget! Annyira édes, hogy nem tudok betelni vele. Olyan jó, hogy még ilyen pici, de persze majd az is jó lesz, amikor már ő véd minket és nem mi őt! :)

Imádja a havat, még jó, hogy mostanság volt belőle bőven. Tök cuki, amikor a popóját magasra tartva az első mancsait a földön csúsztatva tolja magát előre, mint a jegesmacik. :)
Ezt a régi cipőt elbuggantotta a teraszról és azóta ezzel játszik. 
Elolvadok ezektől a szemektől! :)))



IMÁDOM!!!