Így hívják az új családtagot. Ő a második és egyben legkisebb unokahúgom, a férjem húgának a kislánya. Nagyon szép és nagyon tüneményes. Elmentünk meglátogatni őket a kórházba és amíg ott voltunk egy hangja sem volt. A sógornőm is egyre jobban van, annak ellenére, hogy szegénynek brutál volt a császár. Megkapta a spinális érzéstelenítőt, de nem hatott. Hiába mondta, hogy mindent érez, amikor tesztelték, azt mondták neki, hogy valakinél később hat. Hát lehet, de nála egyáltalán, így amikor vágták a hasát már kiabált csórikám, hogy rohadtul fáj. Erre az anesztes megkérdezte a dokit, hogy hol tartanak, mire a válasz az volt, hogy még csak most jön a méh vágása.... Na kész... Ezek után elaltatták.
Szóval nagyon édes a kiscsaj, de folyamatosan a saját nyomoromra emlékeztet. Nem tudom, hogy ez írigység-e vagy egyszerűen önsajnálat, de így is, úgy is nagyon szar érzés! Utálom magam és várom, hogy elmúljon!
Nekem miért nem lehet kisbabám??????? :((
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése