Mivel minden a legnagyobb rendben van odabennt, így eldöntöttük, hogy a kötelező 6 hét pihenés után visszakérjük a lefagyasztott embrióinkat vagyis a kis fagyibabákat.
Az én dokim egész júliusban szabin volt, így egy másik orvoshoz jártunk, de úgy voltam vele, hogy teljesen mindegy, hogy ki rakja vissza őket. Sőőőt! Hátha "szűz" kéz szerencsét hoz. :)
Minden rendben volt, a három kis manónk rendben felébredt. Sajnos egyikük nem volt 100%-os, mármint sejthiányos volt, de mint később megtudtam simán behozhatta volna magát, ha nem beszélnek le róla, hogy visszakérjem őt is!
Kicsit lelkiismeret-furdalásom volt, hogy őt csak úgy eldobtam magamtól, de azzal vígasztaltam magam, hogy biztos nem volt egészséges.
Szerencsére ilyen fagyasztott beültetés előtt nem kell semmilyen hormonkészítményt használni, hanem az ember saját ciklusához igazodva kapja vissza az embriókat.
A transzfernél is minden klappolt és voltak furcsa véletlenek, amit még a nővérke és a biológus nő is jelnek vett. Az egyik embrike például nem maradt bennt a méh üregében, hanem ott maradt a kanülben. Úgy kellett másodjára visszahelyezni. A kis bujócskázó kölök!
Aztán mondták, hogy most biztos, hogy terhes leszek és erre még a doki is rátüsszentett és meg csak annyit mondtam Ámen!
Most K doki azt találta ki, hogy ne Crinone-t kapjak progi pótlásként, hanem Utrogestant. Ezek kisujj-körömyni bogyók. Ezekből napi 3-szor két darabot kellett felhelyezni.
Nem volt túl kellemes, napont háromszor "benyúlni", de ha ez kell, akkor ez kell!!
A 10. napon már láttam egy kis barnás váladékot az applikátoron, annak ellenére, hogy az előző lombikból megmaradt két ovutesztet elhasználtam jóstesztként és szépen erősödött is a vonal!
Mivel megint hónapfordulóra esett a betegállományom, ezért minél hamarabb megakartam tudni, hogy sikerült-e vagy sem. Ha még a következő hónapban is itthon maradtam volna (akár egy napot is), akkor egy csomó jutattást megvon a cég tőlem, ahol dolgozom. Hát ez van... gyarapítsuk a magyart, csak támogatást nem kapunk hozzá!!!
Szóval a 12. napon felmentem vérvételre, azért még reménykedtem, hátha, bár már voltak előjelek, hogy sajnos ez sem sikerült.
Néhány óra múlva telefonon megérdeklődtem az eredményt és sajnos a gyanúm beigazolódott. Ez sem jött össze. :(
Kicsit kiakadtam, bár nem annyira, mint az elsőnél. Persze mindig rosszul esik és ilyenkor jönnek a kérdések, hogy nekünk miért nem jön össze, míg másoknak egy összefekvésből sikerül!
Ezért kezdtem el írni ezt a blogot, hogy gyorsabban menjen az idő, amikor ki kell várni azt a 14 napot a transzfer után. Persze jóval tovább tartott leírni az addig történt eseményeket.
Most szeptemberben már a következő lombikunkra készülünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése