3. lombik, első konzi

Ma voltunk K dokinál megbeszélni, hogy mikor hagyjam abba a fogigátlót és mikor kezdjem el szúrni a Gonal-F-et.

Pont a szülinapomon kell bevenni az utolsó Marvelont és a (nem tartott) névnapomon kell elkezdeni szúrni a Gonalt és szedni a Prednisolont. Ilyen bogyót eddig még sose kaptam, hátha ez majd meghozza a várva-várt sikert! :)

Azt hiszem, eddigi "pályafutásunk" alatt, most voltunk bennt leghosszabb ideig a doktor úrnál. Elég jól elbeszélgettünk erről-arról, felmerült sok minden. Például az is, hogy nem szeretik, ha az ember intézeten belül orvost vált.

Én elhiszem, hogy rosszul esik annak, akit ott hagynak, de nyilván megvan az oka... Szóval én ezzel nem értek egyet! Ne csináljunk már ebből érzelmi kérdést! Ha valaki váltani akar, akkor engedtessék meg neki, hogy meg is tegye!

Próbáltam egy kedves barátnőmet beprotezsálni K doktorhoz, de sajnos nem jártam sikerrel. Megmutatta az Intézetben dolgozó orvosok beosztását és hát enyhén szólva az ő javára billen a mérleg, mármint, ami a páciensek számát illeti. Ez brutális! Nem is gondoltam volna. Amíg a többi dokinál lézengenek a betegek, addig nála szinte percenként adják egymásnak a kilincset!

Örülök, hogy anno minket még eltudott vállalni! :)

Délutáni traccs-party

Ma találkoztam a kolléganőmmel, aki októberre várja a babáját és már nem dolgozik.

Bár mostanában azt hangoztatom, hogy nincsenek barátnőim, de azt hiszem, hogy őt talán még nevezhetem annak.
Munkakapcsolat a miénk, de valahogy egy kicsit mégis több annál. Örülök, hogy ilyen jóban vagyunk és tudunk beszélgetni, annak ellenére, hogy pocakos.
Kicsit féltem, hogy milyen érzelmeket vált ki belőlem, de egész jól vettem az akadályt. Sőt, nem is akadálynak éreztem.
Jó volt. Rég dumáltunk ennyit! Jó lenne, ha nem veszíteném el, akkor sem, amikor megszületik a baba.

Mások élik az álmaim

Már több sorstársammal is beszélgettem arról, hogy mit is éreznek, amikor valaki bejelenti, hogy gyereket vár.

Én sajnos önző módon nem tudok örülni neki. Valószínűleg egyszerű irígységről van szó, de ha meghallom a bűvös mondatot, legszivesebben befognám a fülem, de sokszor még csúnyább dolgok jutnak eszembe. Ezt csak az érti meg igazán, aki hasonló cipőben jár.

Amikor a sógornőm bejelentette, hogy babát vár, akkor is kiakadtam. Főleg azért, mert ők azt mondták, hogy egyelőre nem tervezik. Ilyenkor elönti az agyamat a düh, harag valamiféle elegye, amivel nem tudok mit kezdeni. Nagyon rossz érzés, hogy amikor örülnöm kéne, akkor borzasztóan dühös vagyok. Szerintem leginkább magamra és a helyzetre, amiben vagyok.

Aztán, amikor az egyik kedves kolléganőm mondta el, hogy babát vár, na akkor is görcsbe rándult a gyomrom, pedig számítottam rá. Borzasztó volt hallani, amikor mi éppen a második lombikunkra szúrtuk a hormonokat! Ő is ismeri a helyzetünket, úgyhogy aranyos és megértő volt, sőt mentegetőzött is (nem is tudom miért) és nem beszélt percenként az állapotáról. Hálás vagyok ezért neki, de bánt is a dolog, hogy nem beszélhettünk róla felszabadultan.

Ő október közepére van kiírva. Egy kis mérleg bébit hord a szíve alatt, ahogy én is szerettem volna annó. Ma már azt mondom, tök mindegy mikor születik, csak már itt lenne velünk!!!

Sajnos a sógornőméknek elment a babája a 6. héten. Viszont nem sokáig teketóriáztak, az első adandó alkalommal összehozták a kislányukat, aki Karácsony környékére várható.

Egy kislány... pont, ahogy én szerettem volna.

Szóval ezért a cím... egyikük októberben szül, másikuk egy kislányt... No comment!

2011. szeptember

Már elseje óta szedem a fogamzásgátlót és 27-én megyünk vissza konzira!
K doki azt mondta, hogy szeretné, ha 35 napig szedném a bogyót és utána idulnánk! Viszont, ahogy én számolom vagy 32 vagy 39 nap lesz belőle. Nálunk az intézetben  - vagy legalábbis K dokinál úgy van -, hogy vasárnap kell abbahagyni a fogigátlót és rákövetkező pénteken elkezdeni a szurikat, így jön ki ez a két szám.

Úgy döntöttünk a férjemmel, hogy most elmegyünk nyaralni a kedvenc helyünkre! Egyiptomba, ezen belül Sharm el Sheikbe. :D
Szeptember 30-án indulunk és egy hetet fogunk kintt tölteni. Nagyon várjuk már, hisz tavaly nem voltunk sehol, végig a lombikozást vártunk és ahhoz igazítottunk mindent. Most egy kicsit magunkkal fogunk foglalkozni és után jöhet a bébi!

2011. július, Fagyis lombik

Mivel minden a legnagyobb rendben van odabennt, így eldöntöttük, hogy a kötelező 6 hét pihenés után visszakérjük a lefagyasztott embrióinkat vagyis a kis fagyibabákat.

Az én dokim egész júliusban szabin volt, így egy másik orvoshoz jártunk, de úgy voltam vele, hogy teljesen mindegy, hogy ki rakja vissza őket. Sőőőt! Hátha "szűz" kéz szerencsét hoz. :)

Minden rendben volt, a három kis manónk rendben felébredt. Sajnos egyikük nem volt 100%-os, mármint sejthiányos volt, de mint később megtudtam simán behozhatta volna magát, ha nem beszélnek le róla, hogy visszakérjem őt is!

Kicsit lelkiismeret-furdalásom volt, hogy őt csak úgy eldobtam magamtól, de azzal vígasztaltam magam, hogy biztos nem volt egészséges.

Szerencsére ilyen fagyasztott beültetés előtt nem kell semmilyen hormonkészítményt használni, hanem az ember saját ciklusához igazodva kapja vissza az embriókat.

A transzfernél is minden klappolt és voltak furcsa véletlenek, amit még a nővérke és a biológus nő is jelnek vett. Az egyik embrike például nem maradt bennt a méh üregében, hanem ott maradt a kanülben. Úgy kellett másodjára visszahelyezni. A kis bujócskázó kölök!

Aztán mondták, hogy most biztos, hogy terhes leszek és erre még a doki is rátüsszentett és meg csak annyit mondtam Ámen!

Most K doki azt találta ki, hogy ne Crinone-t kapjak progi pótlásként, hanem Utrogestant. Ezek kisujj-körömyni bogyók. Ezekből napi 3-szor két darabot kellett felhelyezni.

Nem volt túl kellemes, napont háromszor "benyúlni", de ha ez kell, akkor ez kell!!

A 10. napon már láttam egy kis barnás váladékot az applikátoron, annak ellenére, hogy az előző lombikból megmaradt két ovutesztet elhasználtam jóstesztként és szépen erősödött is a vonal!

Mivel megint hónapfordulóra esett a betegállományom, ezért minél hamarabb megakartam tudni, hogy sikerült-e vagy sem. Ha még a következő hónapban is itthon maradtam volna (akár egy napot is), akkor egy csomó jutattást megvon a cég tőlem, ahol dolgozom. Hát ez van... gyarapítsuk a magyart, csak támogatást nem kapunk hozzá!!!

Szóval a 12. napon felmentem vérvételre, azért még reménykedtem, hátha, bár már voltak előjelek, hogy sajnos ez sem sikerült.

Néhány óra múlva telefonon megérdeklődtem az eredményt és sajnos a gyanúm beigazolódott. Ez sem jött össze. :(

Kicsit kiakadtam, bár nem annyira, mint az elsőnél. Persze mindig rosszul esik és ilyenkor jönnek a kérdések, hogy nekünk miért nem jön össze, míg másoknak egy összefekvésből sikerül!

Ezért kezdtem el írni ezt a blogot, hogy gyorsabban menjen az idő, amikor ki kell várni azt a 14 napot a transzfer után. Persze jóval tovább tartott leírni az addig történt eseményeket.

Most szeptemberben már a következő lombikunkra készülünk!