Ez nem egy vicces bejegyzés. Sajnos.
Tegnap, ahogy szoktam, beszélgettem Anyukámmal telefonon. Rossz kedvű volt a hangja. Kérdeztem tőle, hogy mi a baj. Azt hittem, hogy összekaptak valamin Apuval. Mondta, hogy nem, csak egyszerűen rossz a kedve. Mindenkinek van ilyen napja. Elhittem neki, bár valahol legbelül éreztem, hogy valami nem sitmmel.
Ma mentünk hozzájuk Z-vel. Annak rendje-módja szerint összecsomagoltam a megmaradt húsos kajcsikat, hogy elviszem Lucának. Mindig annyira örül neki, ha viszek neki madárlátta finomságokat. Szinte alig tudok bemenni a kapun, mert olyan kíváncsi, hogy mi az, hogy majd' fellök. :) Persze már ő sem volt fiatal, így mostanság már lassabban jött elém, de mindig jött, ha meglátott vagy meghallotta a kocsi hangját vagy a kulcsok csörgését. Ma ez nem így történt. Akkor már sejtettem... Mondtam is Z-nek, hogy itt valami nem sitmmel. A kertbe vezető kis kapu tárva-nyitva, a kutya helyén szokatlan rend és a kajcsis táljai sehol. Z mindig félt bejönni, így Lucát mindig betereltem a házikójába és ő csak ezután jött be a kapun. Ma, ahogy felmentem a teraszra mondtam neki, hogy jöhet nyugodtan, itt sajnos nem lesz már kitől félni (ezt csak gondolatban tettem hozzá). Azért még reménykedtem, hogy hátha csak a kertben kószál valahol és nem hallotta, hogy jövünk. Elmentem körülnézni, hogy merre van, de sehonnan nem bukkant fel. A "Szia" után az első kérdésem Anyuhoz az volt, hogy "Luca hol van???". Ekkor mondta meg, hogy Luca Szilveszter napján meghalt. Délután még biztos, ami biztos alapon elásott valami finomságot a kertben, hogy "ínségesebb" időkre is maradjon tartalék, de azt ő már sose fogja kiásni.
Néhány órával később az egyik kedvenc helyén örökre elaludt.
Nagyon szomorú vagyok, de tudom, hogy senki sem él örökké. Örülök, hogy szép életet biztosíthattunk neki. Soha nem éhezett, szerettük őt és szerintem ő is szeretett minket. 2001. novemberben született és nagy testű kutya lévén gyönyörű kort élt meg. 2012. december 31-én átköltözött az örök vadászmezőkre.
Hiányzol kiskutyánk!!! :...((
Úgy sajnálom. Annyira lehet szeretni őket. Kicsit mindig belehaltam, amikor a kutyáink meghaltak gyermekkorom óta (3). :-(
VálaszTörlésETAMA
Igen, az ember nagyon hozzájuk nő és kicsit velük hal, amikor elmennek.
VálaszTörlésistenem:( én is mindig nagyon megsirattam a kutyuskáim elvesztését. de milyen szép, hogy csak elaludt. édes kutyuska.
VálaszTörlés:((((((((((((((
VálaszTörlésSajnálom Gigi! :(
VálaszTörlésJaj Gigi, nagyon sajnálom :(
VálaszTörlésÉdes bogár... :(
VálaszTörlésNagyon sajnálom , tudom mit érzel ,nekünk 1 éve halt meg egyik kutyusunk ...vigasztaljon a tudat ,hogy mindent megadtatok neki és nagyon szerettétek ! ( Adél)
VálaszTörlés:( tudom mit érzel. Sajnálom, de ahogy olvastalak gyönyörű élete volt!
VálaszTörlésNagyon sajnálom, de hiszem, hogy a szivárványhídon túl ők boldogan rohangálnak!
VálaszTörlés