"Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott." (Honoré de Balzac)







2012. november 27., kedd

Újabb konzi

Ismét megjártuk a Hegyet, már nem is tudom hányadjára. Szerintem a kocsink már magától odatalál! :)

K doki nagyon jó hangulatban volt, örülök, hogy kilábalt abból a rossz periódusból!
Sokra ugyan nem mentünk egymással, de ez csakis én miattam volt. A legutóbbi lombiknál eldöntöttem, hogy az utolsó tb-s lehetőségünket csakis szeptemberben vagyok hajlandó megejteni. Eddig kétszer történt illetve indult el valami nálunk és az mindkétszer szeptemberben volt.
Felajánlotta, hogy február-március táján megcsinálná nekem az utolsót, de én kerek-perec kijelentettem, hogy NEM! Még én is elcsodálkoztam a határozottságomon, hisz mérleg létemre ez nem igazán jellemző rám. Viszont, ha egyszer valamit a fejembe veszek, akkor annak úgy kell lennie, nah ez meg a kos aszcendens. Amúgy nem vagyok ám ennyire hangyás, hogy hiszek mindenféle himi-humi dologban, de ebben a horoszkópos hókusz-pókuszban egy kicsit talán igen.
(A hitetlenségem miatt nem mentem el talpmasszázsra, kínai kuruzslóhoz, pszichomókushoz és még folytathatnám a sort, na de mindegy, nem is ez a lényeg.)
Drága doktorbácsim még megemlítette Fülöp doki nevét is. Mivel nálunk már minden kötél elszakadt, ő  immunológiai téren talán-esetleg-hátha találna valamit. Már a név és az újabb vizsgálatok hallatán is a hajam az égnek állt, na de amikor jött az újabb tanulmányokkal, akkor telt be az a bizonyos pohár!!!
Azt hittem, hogy ez a laktózos szarság lesz az utolsó, erre tessék, itt van Fülöp és az immunológia.
Említette még, hogy egy vadiúj német tanulmány szerint a Prednisolon nagy dozisú alkalmazása illetve az IVIG is hozzájárulhat a sikeres lombikhoz, viszont tudjuk, hogy akinek nincs konkrét szüksége rá, nem biztos, hogy túl egészséges. Volt egy páciense, aki a Prednisolontól (óriás adagban kapta) beödémásodott, 8 kg víz gyűlt fel rajta és a mellékvesekérgével se volt minden frankó, plusz az egész hormonháztartása felborult. Ekkor az én férjem arca meg elborult! :)) Láttam rajta, hogy na ez a végszó, ELÉÉÉÉÉÉG volt!
Végül abban maradtunk, hogy rám bízza, elmegyek-e a nehézesetfülöphöz vagy sem, de ha van valami eredményem, kérdésem, mindenképp telefonáljak neki! És persze mi vagyunk a kedvencei és imád minket (én is őt) stb., bár szerintem amilyen jó lelkű, minden párnak ezt mondja. :)) Emberségből minden esetre nálam csillagos ötösre vizsgázott!!!

A végeredménye a találkánknak, nagyjából semmi (egyelőre, mert úgyis elmegyek ehhez a Fülöphöz), de február végén vagy márciusban összedugjuk a fejünket, hogy a kedvenc szavaival éljek! :)
Lombik jövő szeptemberben, addig éljük boldogan és nyugodtan az életünket! Lehet, hogy ritkábban fogok írni, hisz ez irányba nem fog történni semmi, de azért időnkét benézek, hogy ne hiányoljatok! :)))

5 megjegyzés:

  1. Mikor Nekünk Fülöp dokit megemlítette, még fogalmunk sem volt mekkora tortúra:( Én rettenetesen belefáradtam az Ő vizsgálataiban, és a stílusában is..Nagy menet volt...4 hónapig tartott mire mindennek a végére jártam, és azt lehet mondani hogy Én gyors voltam:) Sajnos ma már nem olyan egyszerű végig csinálni az Ő vizsgálatait, mert sok minden változott..De ha gondolod segítek bármiben!puszi:Csibuka

    VálaszTörlés
  2. Akkor boldog és nyugodt hónapokat kívánok :)

    VálaszTörlés
  3. En olvasgatom a habitualis vetelok forumat. Es ugy latom, hogy eppen kezd konnyebbe valni a kivizsgalasi procedura.

    Itt most minden infot megtalalsz: gyerekmonopoly.blog.hu November elejetol tettek fel az infokat. En konzultaltam emailben Petranyi Proffal es O ajanlotta a G1 intezetben Szonyi doktor urat, ha nem tudnek idopontot szerezni Fulophoz. De nem tudom, hogy akkor lehet e tb -re a dolgokat, bar mintha ezek a vizsgalatok fizetosek lennenek... Azt hiszem kaptam tole arlistat is. Elkuldom Neked. Remelem meg van a mail cimed.

    VálaszTörlés
  4. Gigi, nekem 6 hónap volt a Fülöpös tortúra, mert közben az illetékteleneknek nem csináltak semmiféle vizsgálatot a Honvédban. Minden vizsgálatért külön-külön hadakozni kellett háziorvossal, nőgyógyásszal, egy csomót így is csak fizetősen tudtunk megejteni. Most egy hónapja megint megcsinálják a MÁV-os, Honvédes vizsgálatokat bárkinek. Ha kérdésed van, keress nyugodtan! Egyébként csütörtökön megyünk Fülihez, akkor okosabb leszek talán az új vizsgálatok ügyében is, majd írom, mit tudtam meg! És nem olyan borzasztó ember, mint ahogy híresztelik!

    VálaszTörlés
  5. Fülöp dokihoz járam én is, de úgyis tudod, és szerintem hatalmas tudású doki...tény hogy a kivizsgálás nála, hát...nagyon nagy macera, rengeteg idő, és türelem, türelem.....de szerintem ha valakivel vee érdemes konzultálni!!!!

    VálaszTörlés