Jajj... teljes izgalomban vagyok! Mivel már három hónapja eladtam az én édes-drága kis autómat (CiCa), teljes elvonási tüneteim vannak kocsi téren. Persze van mivel járnom, de az mégsem az én sajátom!
Be kell valljam én kabrió mániás vagyok, így más kivitelű autó szóba sem jöhetett. Először mindenképp Peugeot-t akartam, de tudom, hogy nem tartják az árukat (egyik autó sem) és, ahogy CiCát is, azt is el kéne adni 10 éves korára. Ezután átnyergeltem a Ford Focus CC-re, találtunk is egy szép példányt, de sajnos az árban nem tudtunk megegyezni a tulajjal, így nem jött össze. (Így zárójelben hozzátenném, hogy szerintem az eladó nem is igazán akart megválni a járművétől!) Egy ideig csak ezt a márkát nézegettem, de egy 2 éves nagyon drágán kívül nem volt olyan, amit szívesen megvettem volna. Aztán egyszer csak, mint derült égből villámcsapás, valahogy rátaláltam a Volkswagen Eos-okra. Egyet már jó ideje nézegettem a neten, aztán egyik unatkozós délutánon eldöntöttük a férjemmel, hogy megnézzük a saját maga valójában. Szép volt, tetszett, csak hát egy-két pici horpadás (ajtórácsapás általi), - amit biztos a bunkó autóstársak okoztak, - éktelenkedik a jobb oldali ajtón. Ezzel sajna nem lehet mit tenni, a régi kocsimon is volt, még az előző tulaj jóvoltából!
Szóval ma a férjem és a tulaj elvitték egy szakszervízbe átnézetni a járgányt, hogy minden rendben van-e vele és úgy néz ki, hogy teljesen oké és talán holnap már az enyém is lehet! :)))))) Jajj annyira izgatott vagyok! Olyan szép!!! Az én kis bébim! Remélem nem kiabáltam el semmit és holnap szuper hírekkel jöhetek, de addig is:
Íme Ő:
A popija is gyönyörűűűű! Elvagyok olvadva.... :D