Amikor végre eljött a március ismét gőzerővel vetettük bele magunkat a stimulációba és az újabb esélybe.
A stimu ugyanúgy zajlott, mint az elsőnél, ugyanazokat a szurikat kaptam, kiegészítve egy Clexane nevezetű vérhigítóval. Erre igazából semmi szükségem nem volt, mivel a leleteim szuperek lettek, csak K doki úgy gondolta, hogy hátha ezzel nagyobb lesz az esély a megtapadásra.
Elhatároztam, hogy én nem fogok az ügyeletre mászkálni és minden áldott nap elmagyarázni, hogy milyen injekciókat és miért kapok. Eldöntöttem, hogy én fogom magamnak beadni, mivel Z hajthatatlannak bizonyult e témában.
Az első szuri előtt nem is tudom hányszor néztem meg a "szakszerű" beadást a youtube-on. Milyen jó, hogy vannak ilyen oldalak. Az ember nem is gondolná, hogy mi minden fennt van rajta. :-)
Szóval az első... A vérnyomásom 200 körül lehetett, a pulzusom 100 felett... :-) és ráadásul még Z se volt itthon.
Fertőtlenítő híjján, gondoltam egy merészet és mivel tiszta szesz nem volt itthon, ezért jó kis házi pálesszel kentem le a hasam. Nem mondom volt egy szaga, de ilyen esetben kit érdekel. Sokkal jobban izgatott, hogy hogyan fogom beadni magamnak a szurit.
Ültem a kanapén kezemben a fecskendő, amibe már felszívtam a megadott mennyiséget a Suprefact ampullából és a szívem ezerrel kalimpált. Innen már nem volt visszaút és különben is, én annyira elhatároztam, hogy most nem kérek senkitől segítséget, hogy vettem egy nagy levegőt, a körmeimet a hasamba mélyesztettem (hogy az fájjon jobban, mint a szúrás) és beszúrtam a tűt, majd lassan benyomtam az anyagot.
Huhhhhh, nem volt sima ügy, de MEGCSINÁLTAM! Nagyon büszke voltam magamra!!!
Voltak napok, amikor napi három szurit kellett beadni és a stimu végeztével se szabadultam a tűktől, mert a Clexane-t a terhesség 12. hetéig kellett volna szúrni.
Ebből kedves olvasó rögtön rájöhettél, hogy sajnos ez a lombik se hozta meg a sikert, pedig mindent megtettem érte.
Megint itthon voltam, pihentem, de nagyon lassan vánszorgott az idő.
A stimuláció megint 9 darab petesejtet eredményezett, csak azzal a különbséggel, hogy most 6-an termékenyültek meg. Repestem az örömtől!
Mivel két embriót kértünk vissza, így maradt négy darab, akiket lefagyasztottak. Tök jóóóóó! :-)
Olvastam a neten, hogy az ovulációs tesztek jóstesztként is működnek, mert az LH hormon szerkezete hasonló a HCG-hez.
Nosza rajta, elmentem és vettem. Azt tanácsolták, hogy két naponta nézzük, mert úgy jobban látszik, hogy erősödik a második csík vagy sem.
Hát én 3 egymást követő napon néztem és már elsőre is alig látszott és egyáltalán nem mutatott hajlandóságot arra, hogy sötétebb legyen. Ezek után sajnos biztos voltam benne, hogy ez a projekt is kudarcba fulladt.
Mivel megfogadtam, hogy vérvételre fogok menni, így a 12. napon reggel megcsináltam a terhességi tesztet, ami totál nega lett. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy egy vérvétel nem árthat és felmentünk a hegyre.
Sajna az orvosunk megerősítette a teszt eredményét.
Paff lettem.
Amúgy is ez a lombik valahogy sokkal jobban megviselt, mint az első. Volt egy enyhe túlstimum, a hasam felvizesedett és fájt, így napi 4 liter vizet kellett innom. Szerencsére megúsztam a további következményeket.
A beülti utáni második héten már azon is elbőgtem magam, ha egy mentőautó jött szembe velünk. Tiszta gáz...
Szóval a rövid orvosi konzi után kiakadtam. Persze nem sírtam és nem kiabáltam, csak belülről őrlődtem, ami egy idő után sajnos kijött belőlem.
A munkahelyemen megint rosszul lettem, pont úgy, mint egy évvel ezelőtt. Most viszont már nem ijedtem meg, hogy sztrókot kaptam, mert tudtam, hogy ez a stressztől van. Az üzemorvos meg csak bíztatott, hogy sírjak (na ezt nem kellett volna mondania..., mert már záporoztak is a könnyeim) és még a nyugiszobát (?) is felajánlotta. Nem is tudtam, hogy van ilyen. Persze nem vettem igénybe, visszamentem dolgozni, ahol megkerestem O-ka nevű kolléganőmet és elkezdtem zokogni neki, aztán másoknak is, akik épp szembe jöttek. Ma már viccesnek találom, de akkor nem volt az.
Sokáig tartott mire lenyugodtam, de az vígasztalt, hogy a fagyibabáink várnak ránk a mélyhűtőben és nem kell várnunk jövő márciusig, merthogy a doki azt mondta, hogy akkor lehet a következő támogatott lombikunk. Ez is kiakasztott...
Még az egész kezelés megkezdése előtt, az első konzultáció alkalmával K doki említette nekem, hogy kéne csináltatni egy laparoszkópos vizsgálatot, hogy megnézzék minden rendben van-e odabennt. Úgy gondoltam, hogy soha semmi bajom nem volt, nem voltam felfázva, se semmi, tehát semmi nem indokolta, hogy lyukakat fúrassak a hasamba feleslegesen. Kerek perec elutasítottam. Ő elfogadta a döntésem, de azt mondta, hogy ha a második beültetés se lesz sikeres, akkor utána mindenképp el kell ezt a vizsgálatot végeztetni, így hát ez következett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése