Ezt a néhány sort egy Maléves stuvi írta, de muszáj megtartanom magamnak, így hát felteszem ide!
"Kedves Maleves Enyéim! Ahogy igertem, par szoban a tegnaprol. Lóri allomanygyulese utan felmentunk az irodaba. A shownak hivatalosan is VEGE volt de mi csak nem birtunk haza menni. Hirtelen ranktort a felismeres,hogy ha a Dash hozza haza a fiukat,arra lanyok is kellenek. En 30, Horvath Moni 50 cm-re allt Muckytol. Rank... nezett es mar valaszoltunk is. IGEN MEGYUNK. Jokor voltunk,jo helyen. Rohanas haza a ruhaert,majd crew center. A tobbseg mar kint volt a gepeken. Jelentkeztunk Janonal es indulas. Ertetlen pillantasok kozepette mentunk at a terminalra. Ilyen buszken es boldogan meg sohasem huztam a borondomet,es Moni sem. Tokeletes haj, smink, ruha, mosoly! LKK szerint! Ahogy elindultunk a crew carral mar mar el is felejtettuk,mi is tortenik,amikor meglattunk a sok gyonyoru vezersikot indulasra keszen. Szivfacsaro volt. Es gyonyoru. A gepre erve orommel lattuk,h mindent hozott a catering. Szenya,italos trolley,kave,ujsag. Eloszor ugy tunt,h itt ragadunk mert a bud megsem akarta elengedni a gepeket. De f8kor vegul megis elindultunk. Ajtok rendben,konyhaban minden rogzitve,indulhatunk. Szabalytalanul 20A. Line up and wait! Fek behuzva. Teljes gaz. Fek ki es elindultunk! Ahogy a repulo kiszakadt a lefekezett helyzetebol ugy tort ki belolem ujra a siras de halottam hogy nem egyedul zokogok. Uresen a kis bikaval nyil egyenesen a sztratoszferaba. Elkoszont az iranyitas a fiuk pedig nekialltsk szamolni h ne kelljen sehol leszallni. Es nem is kellett! 3.40 SNN-ig. Leszallas utan beallitottak egy helyra es vartunk. Kb 4 orat. Kozben hallgattuk a radiot,amint sorban kerik a fiuk a leszallasi engedelyeket. Minden gurulo gephez lerohantunk,ugraltunk,kiabaltunk,integettunk. Kulon koszonet Pelyak cpt-nak,aki HA-LON-t felenk iranyitotta,villogott,kozelitett! Istenem,de jo erzes volt! Aztan egyszer csak megjott 28 fiu. Hullamzo lelkiallapotban. Akkor induljunk...nem volt konnyu leultetni oket,de ez egy masik tortenet. ;-) Nekifutas az UTOLSOnak,kozben villogo vakunk mindenfelol. Megint erzem h szakad ki a lelkem,megint zokogok. Szerviz, villany le. Kozben vesszuk az iranyiyok uzeneteit. NEKTEK UZENI LONDON ES MASTRICHT: SOK SZERENCSET ES REMELIK MEG HALLANAK MINKET AZ ETERBEN. Mar majdnem 1 oraja nem sirtam,amikor sullyedni kezdunk. Vegem van. Mindenkinek... Jano utolso ajandeka: athuzas!:-) Ujabb lelki hullamzas....most a tetejen. Boldog vagyok h itt lehetek. Athuzas. Meseszep. Emelkedunk utoljara... Johetnek a feljelentesek. Bognek a motorok is...:-( Nincs mese. Le kell szallni. Nem lehet tovabb huzni. Lassan gurulunk. Szombat van. Sehol senki. Ures az apron. Egy maroknyi de lelkes mellenyes csapat var minket. Autok,buszok, mindenki, ahogy kell... Most mar tenyleg nem birom. Ki tudja hanyadszor teszem fel majd sirom le a sminkemet. 24 oraja nem pihentunk. Teljes lelki kimerultseg. Aki evek ota varja,mikor hervad mar le a mosoly az arcomrol, az most boldog lehet. Foto? Kosz nem megy. Elbujok inkabb...leghatra... Elkoszonok a geptol. Megyunk egyutt vissza a bazisra. Mint a gyerekek, akiktol a tanito neni elvette a jatekat es most megszegyenulten kullognak vissza a helyukre. Neman vonulunk. Crew center. Nema es sivar. Most van vege. Most. Amikor a vadaszpilota zokog a vallamon!!!!!!!! Mindannyian ugyanazt erezzuk. Nem irom le ujra. De meg azt elmondom,h rettenetes volt ma du felebredni es par perc utan rajonni mi is zajlik most. Olyan volt mintha elolrol kellene elnem az egeszet. Minden reggel igy lesz????? Fel lehet ezt dolgozni? Tul lehet elni? Draga Enyeim! Nagyon fogtok hianyozni! En titkon meg remenykedem. A gepek meg lajstromban. Hatha..."
És egy pilóta utolsó sorai:
"Kedves Barátaim, Kollégáim, Kedves Második Családom. Mérhetetlen fájdalmat érzek legbelül és a mai napig nem tudom elhinni hogy ez tényleg megtörtént. Megtörtént és ÍGY történt meg. Nagyon sokáig bíztam reménykedtem abban, hogy lesz megoldás de péntek reggel telefonra keltem melyet először nem akartam elhinni. MEGÁLLT... A CÉG :-( Rettenetes lehetett ezt eldönteni és kimondani hogy VÉGE. Elkeseredettség düh és sokk hatása alatt mentem ki és pakoltam a szekrényemet. Akkor kezdték keresni azokat a pilótákat akik visszarepülik a 737-eseket a bérbe adónak, tulajdonosnak, és nyilván az első reakciója mindenkinek az volt hogy nem, szó sem lehet erről. Miért mi adjuk az utolsó mindent eldöntő döfést magunkba?????. Aztán valamelyest tisztultak a gondolatok eljutottak az információk, a fontos információk és úgy döntöttem, döntöttünk, részt szeretnék venni ezen a repülésen. De ez nem csak az volt. Du fél 5 körül gyülekeztünk a CREW CENTERBEN. Nevetgéltünk örültünk egymásnak izgalommal vártuk a dolgot. Aztán irány az APRON. Mindenki elfoglalta a számára kijelölt repcsit a szép, és talán akkor mindenki számára a legszebb fehér madarat a kék orrával, és a legszebb logóval a farkán amit valaha láttam gép farkán. Akkor már nem voltunk vidámak, de a feladatra való koncentrálás a kiszolgálás szervezése feledtette velünk az érzéseket. De ahogy Végig néztem az egymás mellett sorakozó gépeket belül éreztem ez nem jó így. Nagyon nem jó :-(. Aztán elindultunk szépen egymás után sorban elköszönve kihangsúlyozva a járatszám előtti hívójelet MALÉV. MALÉV. Jó érzés volt :-) Az út sima volt, kaptuk a direct-eket 300-400NM direct-eket mintha Ők is tudták volna, nem biztos hogy lesz még alkalom segíteni. Pedig nem kellett időre menni, nem volt utas csak mi ketten. A kapitány és első tiszt. És a madár, a fehér madár kék orral, BLUE NOSE. Éjfél körül megérkeztünk EINN-be sorban egymás után szálltunk le szépen meggurítva ezzel is tisztelegve az elmúlt időszak felett. Megálltunk egymás után, sorban guruló utakon, álló helyeken, leállítottuk, kipakoltunk, kikapcsoltuk a fényeket, sötétbe burkolóztak a gépeink. Szörnyű érzés volt, OTT KELLETT HAGYNI ŐKET. Reménykedtünk még hátha jön egy telefon, GYERTEK HAZA GÉPESTÜL ez csak egy álom, vagy egy rossz vicc volt. De nem jött ilyen. OTT MARADTAK. Mindegyik. :-( DAS-al jöttünk haza, LQD a retró. Szuper jó kis gép fantasztikus személyzettel. Összeszedtük magunkat, beszálltunk de a hangulatunk egyre rosszabb volt. Tudtuk merre fogunk kigurulni. És tudtuk nem lesz jó a látvány de mindenki erősnek érezte magát. Ekkor már volt aki 24 órája volt ébren, de abban a pillanatban a fáradtság volt a legkevésbé fontos, meghatározó. Néztem az ablakon kifelé és megláttam a mi madarainkat. Az épületek fényei, művészi szépséggel rajzolták kis a sötétségben a boeingok sziluettjét. A logó már nem látszott. Mintha igy lett volna megkomponálva. PICSÁBA. Potyogtak a könnyek.....senki, szerintem senki nem tudta magába tartani. Torokszorító, fojtogató érzés volt elgurulni és felszállni. Mintha a szívünkből téptek volna ki egy darabot. "NEM HISZEM EL HOGY ITT KELL HAGYNI ŐKET", hogy van ez? Hát így. Ha most beszélnem kellene nem tudnék :-( 12 éves koromban döntöttem el hogy ezt szeretném csinálni, igy szeretném csinálni, ITT szeretném csinálni és ilyen emberekkel szeretnék együtt dolgozni. Sikerült, ha nem is nagyon sokáig de azért sikerült. Köszönöm nektek a feledhetetlen 9 évet, és Örülök hogy részese lehettem a Magyar Nemzeti Légitársaságnak, a "MA"gyar "LÉ"giközlekedési "V"állalatnak. Remélem még dolgozhatok veletek, mellettetek, EGYÜTT, a légi iparban egy Nemzeti légitársaságban. Hát ez jár a fejemben most és még egy ideig biztosan. 29.-ik órája vagyok fent de nem tudok aludni."
És egy pilóta utolsó sorai:
"Kedves Barátaim, Kollégáim, Kedves Második Családom. Mérhetetlen fájdalmat érzek legbelül és a mai napig nem tudom elhinni hogy ez tényleg megtörtént. Megtörtént és ÍGY történt meg. Nagyon sokáig bíztam reménykedtem abban, hogy lesz megoldás de péntek reggel telefonra keltem melyet először nem akartam elhinni. MEGÁLLT... A CÉG :-( Rettenetes lehetett ezt eldönteni és kimondani hogy VÉGE. Elkeseredettség düh és sokk hatása alatt mentem ki és pakoltam a szekrényemet. Akkor kezdték keresni azokat a pilótákat akik visszarepülik a 737-eseket a bérbe adónak, tulajdonosnak, és nyilván az első reakciója mindenkinek az volt hogy nem, szó sem lehet erről. Miért mi adjuk az utolsó mindent eldöntő döfést magunkba?????. Aztán valamelyest tisztultak a gondolatok eljutottak az információk, a fontos információk és úgy döntöttem, döntöttünk, részt szeretnék venni ezen a repülésen. De ez nem csak az volt. Du fél 5 körül gyülekeztünk a CREW CENTERBEN. Nevetgéltünk örültünk egymásnak izgalommal vártuk a dolgot. Aztán irány az APRON. Mindenki elfoglalta a számára kijelölt repcsit a szép, és talán akkor mindenki számára a legszebb fehér madarat a kék orrával, és a legszebb logóval a farkán amit valaha láttam gép farkán. Akkor már nem voltunk vidámak, de a feladatra való koncentrálás a kiszolgálás szervezése feledtette velünk az érzéseket. De ahogy Végig néztem az egymás mellett sorakozó gépeket belül éreztem ez nem jó így. Nagyon nem jó :-(. Aztán elindultunk szépen egymás után sorban elköszönve kihangsúlyozva a járatszám előtti hívójelet MALÉV. MALÉV. Jó érzés volt :-) Az út sima volt, kaptuk a direct-eket 300-400NM direct-eket mintha Ők is tudták volna, nem biztos hogy lesz még alkalom segíteni. Pedig nem kellett időre menni, nem volt utas csak mi ketten. A kapitány és első tiszt. És a madár, a fehér madár kék orral, BLUE NOSE. Éjfél körül megérkeztünk EINN-be sorban egymás után szálltunk le szépen meggurítva ezzel is tisztelegve az elmúlt időszak felett. Megálltunk egymás után, sorban guruló utakon, álló helyeken, leállítottuk, kipakoltunk, kikapcsoltuk a fényeket, sötétbe burkolóztak a gépeink. Szörnyű érzés volt, OTT KELLETT HAGYNI ŐKET. Reménykedtünk még hátha jön egy telefon, GYERTEK HAZA GÉPESTÜL ez csak egy álom, vagy egy rossz vicc volt. De nem jött ilyen. OTT MARADTAK. Mindegyik. :-( DAS-al jöttünk haza, LQD a retró. Szuper jó kis gép fantasztikus személyzettel. Összeszedtük magunkat, beszálltunk de a hangulatunk egyre rosszabb volt. Tudtuk merre fogunk kigurulni. És tudtuk nem lesz jó a látvány de mindenki erősnek érezte magát. Ekkor már volt aki 24 órája volt ébren, de abban a pillanatban a fáradtság volt a legkevésbé fontos, meghatározó. Néztem az ablakon kifelé és megláttam a mi madarainkat. Az épületek fényei, művészi szépséggel rajzolták kis a sötétségben a boeingok sziluettjét. A logó már nem látszott. Mintha igy lett volna megkomponálva. PICSÁBA. Potyogtak a könnyek.....senki, szerintem senki nem tudta magába tartani. Torokszorító, fojtogató érzés volt elgurulni és felszállni. Mintha a szívünkből téptek volna ki egy darabot. "NEM HISZEM EL HOGY ITT KELL HAGYNI ŐKET", hogy van ez? Hát így. Ha most beszélnem kellene nem tudnék :-( 12 éves koromban döntöttem el hogy ezt szeretném csinálni, igy szeretném csinálni, ITT szeretném csinálni és ilyen emberekkel szeretnék együtt dolgozni. Sikerült, ha nem is nagyon sokáig de azért sikerült. Köszönöm nektek a feledhetetlen 9 évet, és Örülök hogy részese lehettem a Magyar Nemzeti Légitársaságnak, a "MA"gyar "LÉ"giközlekedési "V"állalatnak. Remélem még dolgozhatok veletek, mellettetek, EGYÜTT, a légi iparban egy Nemzeti légitársaságban. Hát ez jár a fejemben most és még egy ideig biztosan. 29.-ik órája vagyok fent de nem tudok aludni."
:(((
VálaszTörlés