"Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott." (Honoré de Balzac)







2012. május 26., szombat

Osztálytalálkozó

Tegnap volt a fősulis osztálytalink. Általában minden évben összejövünk egyszer egy dumapartira és nyár elején kibérelünk egy házat (mindig u.azt) és elmegyünk 2 napra bulizni egyet. Ez 2004. óta így van és csak két év maradt ki. Mondjuk az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem az egész osztály jön, csak a "kemény mag". Ez kb. 10-12 ember.
Nagyon vártam már ezt a találkozót, mert ezer éve nem beszéltem senkivel.
Egész jól indult, már az érkezésnél szétröhögtem magam, viszont az első tíz perc után engem úgy megbántott az egyik bunkó csoporttársam, mint még eddig soha senki. Éreztem, hogy befog majd szólni valamit és meg is fogadtam, hogy akkor megmondom neki, hogy egy őstahó. Viszont a meglepetéstől hirtelen köpni, nyelni nem tudtam. Tudom, híztam, nem is keveset. Köszönhető ez a nyugalomnak, hogy megtaláltam életem pasiját, plusz ti is tudjátok, a sok hormonnak, arról nem is beszélve, hogy én is öregszem. Nade ez, hogy ilyet beszól, hogy "te milyen jól néztél ki anno, most meg sírni kell, ha rád nézek".
Na 5 perc után felocsúdtam és elküldtem melegebb éghajlatra amellett, hogy megmondtam, mekkora paraszt.
De most komolyan!!! Hogy lehet valaki ilyen tapintatlan!? Fogalma sincs róla, hogy mi van velem, miken kell keresztül mennem, erre egy ilyen ember, akivel egy évben max. egyszer találkozunk ilyet beszól?!
Aztán elmeséltem neki, hogy mit van a háttérben, akkor bezzeg pislogott nagyokat a köcsög!
Minden jól alakult egészen az utolsó óráig, amikor is ugyanez az ember ismét brillírozott! Az egyik csajjal egy időben mi nagyon jóban voltunk. Napi kapcsolatot tartottunk, jobbára telefonon keresztül. Mindent tudtunk egymás ügyes-bajos dolgairól. Aztán egyszer csak, egyik napról a másikra, hirtelen nem hívott, nem mondott semmit, egyszerűen "szakított" velem, legalábbis én így éreztem. Azt mondta, hogy én rózsaszínben látom a világot és a föld felett lebegek 10 cm-vel és ő ezt most nem tudja átérezni. Fogalmam sem volt, hogy miért tette ezt, majd pár év múlva, rákérdeztem és azt felelte, hogy azért, mert akkor problémái voltak. Mondom miért nem mondtad el nekem, miért nem beszéltél velem hisz barátnők voltunk!? Erre ő, hát mert még magával sem állt szóba. Na ez után a sztori után úgy érzetem, hogy hülyének tart. Nem is nagyon erőltettem a beszélgetést vele. Egyszer szóba hoztam, hogy lombikozni fogunk, de a két nap alatt nem volt időnk beszélgetni! ????? Aztán egy hét múlva írt, hogy jajj-jajj nem tudtunk beszélni. Na hagyjuk!!!!
Szóval az est utolsó órájában mesélem, hogy milyen kár, hogy most elköltözött ez a lány, mert amíg én Anyuéknál laktam, addig ő a város másik felén, most meg odaköltözött 5 percre, viszont én lakom a másik végében! Erre bunkókám, miért találkoznátok, ha A. hülye picsának tart!?
Na ez megragadt bennem és írtam A-nak egy levelet. Most épp azon húztam fel magam, hogy a fényképeket átküldte a buliról, de válaszolni, nem válaszolt. Ő is bunkó lenne??? :))))

3 megjegyzés:

  1. Gigikém!
    Úgy látom mostanság Neked is kijutott a "jó" emberekből! :(
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Most láttam egy képet rólad... mi vaaaaaaaaaan? Tök csinos vagy! Ez a valaki egy ..... ne is foglalkozz vele!!!! Mennyi görény ember van.... hihetetlen. Mellesleg hülye picsa inkább az, aki szart kavar... már bocs, de ritkán találkoztok, akkor minek kell kavarni, nem hogy örülne, hogy ő is ott lehet és jó a társaság... komolytalan... fel se vedd az ilyen hülyék megjegyzéseit, biztos valami nyomora van és ettől jobban érzi magát, hogy neked is rosszul esik valami... elég szánalmas... puszillak: Kriszto

    VálaszTörlés
  3. Gigi,
    Ne foglalkozz az ilyen emberekkel. Általában az ilyen "jóakarók" valamiért irigykednek az általuk piszkált személyre. Magyarán magasról és nagy ívben tojd le őket.
    Bella

    VálaszTörlés