Haza jöttek a sógornőmék a kis unokahúgommal. Nem is értem (illetve igen), hogy lehettem annyira irígy és egy pirinyót bunkó is, amikor Z tesója bejelentette, hogy babát vár! Szerencsére Skypon, így legalább az arcomat nem láthatta.
Az elsőnél gázosabb volt a helyzet, mert nekünk épp akkor derült ki, hogy nem sikerült a lombik. Na akkor csak annyi jött ki belőlem, hogy "Gratulálok" és mentem tovább teregetni. Az a bébi elment, de rá egy-két hónappal megint jött a hír, hogy kisbaba lakik a pocakban. Ezt már sokkal jobban viseltem. Ő lett az én legfiatalabb unokahúgom M.
A saját nyomoromon át is jó volt látni, ahogy gömölyödik a pocak és kicsit terhesnős témákról beszélgetni, abszolút kívülállóként (sajnos). Aztán, amikor eljött a császár ideje (farfekvéses volt a kislány), a pontos ideje, órára, percre, akkor azért legördült néhány könnycsepp az arcomon. Eszembe jutott, hogy vajon abban az órában hány új élet születik, hány nő ad életet a kisbabájának, miközben én a gyönyörű hóesésben éppen ablakot pucolok! Kinek mi jutott... Biztos egy szar ember vagyok illetve vagyunk a párommal, hogy nekünk nem ad az Ég, Isten vagy Valaki egy kisbabát. Vajon mit vétettünk, hogy ezt érdemeljük?!
Aztán vannak napok, amikor azon elmélkedem, lehet, hogy jobb is így, hogy nem szültem egy új embert erre a "csodálatos" világra. Milyen jövője lenne, amikor manapság az emberek szinte egyik napról a másikra élnek. Tudom, hogy hülyeség ilyeneken agyalni és szerintem nem is gondolom én 100%-ig komolyan, de tény, hogy eszembe jut ez is.
Néha úgy érzem, hogy ha már ezt dobta a gép, akkor így is jól elvagyunk. Nincsenek kötöttségek (mármint gyerekügyileg), alhatunk éjszaka, nem kell folyamatosan aggódni valakiért, aki, ha csak beveri a buksiját a szívünk szakad meg, oda megyünk, ahova akarunk és még sorolhatnám.
Mégis a szívemben nagyon is vágyom egy babára és az sem érdekel, ha egy hétig nem alszom! Viszont megrémít a felelősség, ami vele jár! Csupa-csupa ambivalens érzés! Úgy érzem kezdek meggárgyulni, de tudom, hogy ti Sorstársak is ugyanígy érzetek!
Drága Gigi,
VálaszTörlésUgyan mit vétettetek volna? :(
Ölellek
Ne emészd magad. Nemsokára itt a november, és Ti is haladtok tovább előre a saját utatokon. És nemvagy rossz ember csak azért, mert nem sikongattál örömödben egy családtag terhessége halaltán.. ez emberi, szerintem a többségünk hasonlóan van vele. Ölelgesd meg a kisbabát, és még ha csak kölcsönbe is, de élvezd a babaillatot egy picit helyettünk is! :)
VálaszTörlésNekem "csak" 12 hónap kellett. A barátnőm még csak 5 hónapja van együtt a pasijával és már 10 hetes terhes...
VálaszTörlésTudod, a világon a leggonoszabb embernek érzem magam, de nem tudok őszintén örülni a boldogságának. Pedig eddigre már én is várandós vagyok.
Szóval annyira de annyira természetes, amit érzel!!!
igen, ezek teljesen normális érzések!
VálaszTörlés(és nyugtasson a tudat, a gárgyulás jó jel - könnyebben viseled majd a babázás első heteinek buktatóit :))
Szerintem teljesen normális amiket érzel, de ezt biztos csak az érti meg, aki átélt már hasonló helyzetet, és érezte magát hasonlóan elveszettnek....de bízz benne, hogy igenis hamarosan Te leszel a várandós, és benned lakik majd az új élet, és te készülsz a szülésre, és teljesen bennfentes leszel a babatémákban! Meg fog történni a csoda, mert megérdemlitek, és semmit sem vétettek, ilyenken ne is gondolkozz!!!!!!!!!!
VálaszTörlésEzt hívják önvédő mechanizmusnak; továbbá kognitív disszonanciának. Sajnos lassan tökélyre fejlesztem...
VálaszTörlésAzt akarom mondani, hogy nem (csak te) gárgyultál meg.